print

Smart Enterprise Guardian (SEG)

A kihívás

A hagyományos felhasználónév/jelszó alapú azonosítás nem határozza meg egyértelműen a felhasználót, hiszen akár idegen személlyel is megoszthatóak a bejelentkezéshez szükséges adatok. Az erős azonosítás azonban úgynevezett kétfaktoros azonosításra épül, ahol nem elegendő ismerni a felhasználó nevét és jelszavát, hanem birtokolni kell magát az azonosító eszközt is. Bevezetésével az alkalmazás, hálózati és távoli elérések sokkal biztonságosabbá tehetők, illetve megvalósítható a single-sign-on hozzáférési elv, ahol a felhasználó egy eszközzel lesz képes elérni a vállalat összes erőforrását.

Az adatokat tartalmazó USB alapú hordozók elvesztésének, lopásának kockázata igen jelentős. Számos nemzetközi tanulmány mutat rá az eszközzel együtt elveszített adatok illetéktelen kézbe kerülésének veszélyeire, amelyek a vállalat jó hírnevének és az ügyfelek bizalmának elvesztésétől egészen a komoly kártérítési perekig és bírságokig terjedhetnek. A legfontosabb szabványok és ajánlások, mint a Sarbanes - Oxley (SOX), PCI vagy a HIPAA is rendelkezéseket vagy elvárásokat tesznek az érzékeny adatok megóvása érdekében.

A Gemalto olyan eszközt ad a biztonsági szakemberek kezébe, amely segítséget nyújt a két funkció, az erős azonosítás és a titkosított adattárolás egy eszközön történő, egyszerű és költséghatékony megvalósításához.

A megoldás: Smart Enterprise Guardian (SEG)

A Smart Enterprise Guardian egy személyi, chipkártyás azonosító- és egy titkosított, USB adattároló integrációja.

A szabványos, USB kulcs méretű eszközön tárolhatóak az erôs azonosításhoz szükséges tanúsítványok és hitelesítô adatok, mely lehetőséget biztosít a hagyományos PKI szolgáltatások igénybevételére, az azonosításon túl például elektronikus aláírásra, dokumentumok vagy fájlok titkosítására.

A Smart Enterprise Guardian rendelkezik egy nagykapacitású flash tárolóval is, így pendrive-ként képes a hitelesítő adatoktól szeparáltan, titkosítottan tárolni a felhasználók bizalmas dokumentumait és állományait.

Az eszköz a Gemalto .NET technológiájának köszönhetôen maximálisan együttműködik a Microsoft infrastruktúrákkal, mert a Windows operációs rendszerek tartalmazzák a működéséhez szükséges drivereket.

Még az erős azonosítás használatához sem kell megszemélyesítő és middleware alkalmazást telepíteni a munkaállomásokra, így a Smart Enterprise Guardian a legkényelmesebben használható és legegyszerűbben integrálható hordozható személyi biztonsági eszköz (PPSD).

A Smart Enterprise Guardian használata nem igényel külön oktatást. Egyszerű és magától érthető kezelhetősége nagyban segíti a bevezetési folyamatokat és a felhasználók részérôl az eszköz elfogadását.


Tulajdonságok


A SEG legfontosabb funkciói és jellemzői

- A kliens oldalon nincs szükség megszemélyesítô alkalmazás vagy driver telepítésére,

- Alkalmas tanúsítvány alapú erős azonosításra, elektronikus aláírásra és dokumentum titkosításra,

- Képes egyszer használatos, dinamikus jelszavak (OTP) generálására,

- Együttműködik a Microsoft Indentity Lifecycle Manager-rel,

- 256 bites AES titkosítással védi a felhasználó dokumentumait és állományait,

- Transzparens, a felhasználó számára láthatatlan titkosítási folyamatokat biztosít.

Egyszerű integráció és adminisztráció

A Gemalto .NET technológiája lehetővé teszi, hogy az integráció a legkevesebb változtatást igényelje a hálózatban.

A Microsoft rendszerek tartalmazzák az eszköz működéséhez szükséges meghajtókat, így nincs szükség megszemélyesítô alkalmazások telepítésére.

A Smart Enterprise Guardian a nagy és közepes vállalatok mellett a kisvállalatok és egyéni felhasználók igényeit is egyszerűen tudja kiszolgálni.

A nagyvállalatok komplex rendszerében a Smart Enterprise Guardian együtt tud működni a Microsoft Identity Lifecycle Manager smartcard-menedzsment eszközével, míg a kisebb vállalatok és egyéni felhasználók részére a Gemalto Allynsis Device Administration vagy Token Lifecycle Manager megoldása biztosítja az eszközök kiadását, visszavonását és menedzsmentjét.

Együttműködés más alkalmazásokkal

A Smart Enterprise Guardian tökéletesen együttműködik a Microsoft Windows domain logon és az Officedokumentum- aláírási és e-mail titkosítási szolgáltatásaival. Használatával erős azonosításhoz köthető a titkosított fájlrendszerek használata (EFS), tartalmaz egy egyszeri és dinamikus jelszó (OTP) generátor funkciót, amely megfelel az Open Authentication szabványnak.

Mivel a SEG eszköz egy Gemalto .NET smartkártyára épül, ezért a Microsoft operációs rendszerek alapértelmezettentámogatják használatukat.

A Microsoft Base Smart Card kriptográfiai szolgáltatás (Base CSP) elérhetô a Windows Vista és Windows XP rendszereken, ezért a használatukhoz nincs szükség megszemélyesítő alkalmazás telepítésére.

A Smart Enterprise Guardian együttműködik a legnagyobb vállalati hozzáférés-szabályozó rendszerekkelis, integrálható a Microsoft Forefront, Citrix Access Gateway ™, Citrix Password Manager ™ és Lumension Security Certified Sanctuary Device ™ eszközökkel.

Titkosított adattárolás

A 256 bites AES kódolással titkosított adatterületen tárolt dokumentumokhoz és fájlokhoz csak a felhasználó férhet hozzá. A titkosítási folyamat láthatatlanul, az eszközre másolás közben történik meg, így nem igényel felhasználói beavatkozást.